Megjelent az Octopath Traveler
dreampage 2021. Mar. 25.

Nyolc hős, nyolc kaland, egyetlen nagyszabású JRPG. Xbox platformra is megjelent a Square-Enix díjnyertes szerepjátéka, az Octopath Traveler – és Xbox Game Pass tagsággal is játszható bármelyik támogatott eszközön.

Az idei tavasz egyik kellemes meglepetése volt, amikor a megszokott „mi érkezik Xbox Game Pass-ba” listák egyikén felbukkant az Octopath Traveler. Mindig öröm látni, amikor japán játékok kerülnek be a szolgáltatásba, azt még inkább, ha ezek rögtön a Game Pass keretében debütálnak, az új JRPG megjelenése viszont azért is volt meglepetés, mert eddig csak PC-n és Nintendo Switch-en volt elérhető. Eddig, merthogy most már Xbox One-on és Xbox Series X|S-en is.

Címéből adódóan az Octopath Traveler nyolc utazó, vagyis főszereplő kalandjait meséli el, amelyek valahogy összefonódnak. A hősök eltérő képességekkel rendelkeznek, általuk fedezhetjük fel Orsterra különleges világát. A játék a rengeteg párbeszéd és körökre osztott harcok mellett látványvilágával tűnik ki a mezőnyből. A fejlesztők által HD-2D-nek nevezett vizuális stílus a 16 bites korszakra emlékeztet pixeles szereplőivel és textúráival, ám maga a játék térbeli, gyönyörű effektekkel és mélységélesség hatással, aminek köszönhetően mintha egy retró terepasztalon kalandoznánk. A képek és a videók önmagukért beszélnek.

Aki belevág ebbe az új és izgalmas történetbe, jobb, ha felkészül: egy legalább 60 órás, nagyszabású kalandról van szó. Orsterra megmentése nem lesz sem egyszerű, sem gyors. A nyolc történet során istenségek, boszorkányok és más teremtmények állnak az utunkba, legyőzésükhöz pedig erős karakterekre és jó taktikai érzékre is szükség lesz.

Az Octopath Traveler március 25-től kapható Xboxra. Az első héten 30% kedvezmény jár az árából, de ennél is sokkal jobb hír, hogy Xbox Game Pass tagsággal is játszható, konzolon, PC-n és a felhőből streamelve akár Android rendszerű telefonokon és táblagépeken is. A játék elérhető az alábbi oldalon, vagy a konzol, illetve az Xbox Game Pass alkalmazások menüjéből.